Szombathelyen született. A budapesti műegyetemen 1922-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet, majd az elektrokémiai tanszéken volt tanársegéd 1923-26 között. 1926-ban lett műszaki doktor. Állami ösztöndíjasként 1926-28 között Berlinben, 1928-30 között Manchesterben folytatta kutatómunkáját. 1931-ben a szegedi Eötvös Loránd Kollégium igazgatójává nevezték ki és itt nyerte el magántanári képesítését is. 1938-47 között a budapesti műszaki egyetem fizikai-kémiai tanszékének nyilvános rendes tanára volt. 1947-ben - mint a Magyar Közösség tagját - a köztársaság elleni összeesküvés alaptalan vádjával letartóztatták, négy évre elítélték, és további két évre internálták. 1953-tól az Építéstudományi Intézet osztályvezetője, 1956-tól az MTA Központi Kémiai Kutató Intézet tudományos tanácsadója volt. A kémiai tudományok doktora címet 1957-ben szerezte meg. Tudományos és kutatómunkájában döntő szerepe volt a Bragg professzor mellett Angliában végzett tevékenységének, ahol a szilikátok szerkezetének felderítésében és rendszertanának kidolgozásában vett részt. Hazatérése után kristályszerkezeti kutatásait tovább folytatta. Foglalkozott a beton optimális kötési viszonyaival, a betonok savállóságával is. Nevéhez fűződik a saválló beton és a mozaikparketta-ragasztó eljárás feltalálása. Az MTA levelező tagja lett 1945-ben. 1948-ban kizárták, majd az MTA közgyűlése rehabilitálta 1989 májusában, így kizárását visszamenőleg érvénytelenítették. 1972-ben halt meg Budapesten. A család Náraiban lévő kriptájában helyezték örök nyugalomra. Szombathelyen a Király utca 33. szám alatti hajdani lakóházán tábla örökíti meg emlékét.