A szombathelyi Faludi Ferenc Gimnázium egykori növendéke Pável Ágoston eszményeit követte; elismerően méltatta írásaiban és előadásaiban is. A Trianon után születettek nemzedékéhez tartozott. Tanulmányait a második világháború alatt a legendás Eötvös Kollégiumban folytatta Budapesten.

A szombathelyi Faludi Ferenc Gimnázium egykori növendéke Pável Ágoston eszményeit követte; elismerően méltatta írásaiban és előadásaiban is. A Trianon után születettek nemzedékéhez tartozott.

Tanulmányait a második világháború alatt a legendás Eötvös Kollégiumban folytatta Budapesten. Világképét egyetemi professzorain kívül elsősorban Szabó Dezső, Németh László, Veres Péter, Kovács Imre írásai formálták. 1944 tavaszán szerzett magyar - német szakos tanári oklevelet, röviddel ezután doktorált (A szombathelyi németség a XVII. században). A világégés során francia hadifogságba került. Szabadulása után előbb a tanári katedrát, aztán a hivatali íróasztalt választotta. A Vas és Veszprém Megyei Szabadművelődési Felügyelőségen dolgozott; 1955-től Vas Megye Tanácsának művészeti főelőadója volt. Munkatársai nem a hatalom kegyeit kereső bürokratát, hanem a helyi értékek védelméért kockázatot is vállaló, kezdeményező népművelőt láthatták benne. Az idő tájt volt elkötelezett patrióta, amikor az nemzetköziség nevében könnyen osztogatták a "maradi", a "kispolgári" és a "nacionalista" megbélyegzéseket. "Hol kezdődik a Haza? Nem a szülői háznál-e, a tájnál, amelyre gyermekszemünk első pillantása esett, ahova az ifjúkor első szép emlékei vonzanak ..." - kérdezte Kölcseyvel, Petőfivel és Adyval. Ennek jegyében emelte fel szavát a népi hagyományok ápolásáért, egy-egy régi épület megmentéséért, emiatt küzdött a Vasi Szemle feltámasztásáért. Rövid ideig szerkesztője is lett a helyismereti kiadványnak.

1963-tól a Szombathelyre áthelyezett tanítóképző, majd a Tanárképző Főiskola egyik arculatformáló oktatóját tisztelhették benne diákjai. Szenvedélyes előadó, sokat követelő vizsgáztató volt, olyan személyiség, aki nem csupán az előadóteremben vagy a szemináriumi szobában tanított. Az általa szervezett országjárásokon Tákos, Csaroda, Vizsoly, Ják, Csempeszkopács, Velemér templomainak falai között, régi temetőkben és várakban mutatta be művelődéstörténetünk európai rangú értékeit.

A legendás velemi hétvégékre a század nagy tanúit hívta vendégül; diákjait kiváló művészettörténészekkel, közéleti személyiségekkel, alkotókkal ismertette meg.

Nem tartozott a gyakran publikáló szerzők közé. Tanulmányai többek között a Műemlékvédelem, a Vasi Szemle, és a Vasi Honismereti Közlemények hasábjain jelentek meg. C. Harrach Erzsébettel közösen írt könyve (Vasi műemlékek. Szombathely, 1983.) a helyismeret nélkülözhetelen monográfiája. Értékmentő, értékeket tudatosító tevékenységéért az elsők között kapta meg a Pável-plakettet.

Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskolán márványtábla és a nevét viselő Kulturális Egyesület őrzi emlékét. Szerte az országban tanítványainak ezrei gondolnak rá hálával.