szombathely.hu
Impresszum
Aktuális
Programok
Program naptár
Szent Márton Programsorozat
Zene/Koncert
Mozi
Színház/Tánc
Előadás/Kiállítás
Gyerekeknek
Sport
Buli/Disco
Kiemelt rendezvények
Tanfolyam, képzés
Tábor
Egyházi, vallási
Egyebek
Ünnepek, megemlékezések
Megyei kitekintő
2024.05.11 19:45
Kosárlabda NB I-es férfi bajnoki döntő
2024.05.17 18:15
Látnivalók
Nevezetes polgárok
Top 10 látnivaló
Római emlékek nyomában
Szent Márton nyomában
Zsidó emlékek nyomában
Tudósok, művészek nyomában
Szombathely régen és most
Múzeumok, kiállítóhelyek
Fák ölelésében
Víz közelben
Összes látnivaló
Egykoron Kámon önálló falu volt, azonban jelenleg már Szombathely északi részéhez tartozik. Az 1860-as években Saághy Mihály a föld birtokosa kezdte meg az arborétum kiépítését. A földbirtokost fia, Saághy István is követte a kertépítésben és az 1930-as évekig ötszáznál is több fás szárú növényt telepített...
1961 nyarán az egykori téglagyári gödrök helyén kezdték el a tavak létesítését, amelyeket 1965-től vehettek birtokba a szombathelyiek. 2 évvel később fákat telepítettek a környékre, és hála a gondozásnak, mára a Csónakázó tó és környéke Szombathely egyik legszebb részévé vált. Kikövezett sétányon körbejárható...
Történelmi Témapark A Történelmi Témapark a kísérleti régészet egy hektáron elterülő bemutató-parkja. Igazi különlegessége az i.sz. I. századi római őrtorony hiteles rekonstrukciója, egy eredeti források alapján berendezett római konyha és a városalapítás korszakát megidéző Savaria Legio Egyesület bemutató...
Gasztronómia
Heti menü
Éttermek
Gyorséttermek
Cukrászdák, kávézók
Pubok
Menza
Szállás
Hotel
Panzió
Magánszállás
Diákotthon, turistaszálló
Kemping
Hírek
Kispályás Foci
Kispályás Labdarúgó Kupák
Sport és rekreációs létesítmények
Falco KC
Szombathelyi Haladás
Amerikai foci
Inter-crosse
Kézilabda
Kispályás labdarúgás
Labdarúgás
Sakk
Szabadidősport
Tájékozódási futás
Városi rekreációs programok
2024.04.29 08:00
Az egész SZKKA-közösség izgatottan várta a szombat esti, Hajdúnánás elleni hazai bajnokit, hiszen a mérkőzés tétje az volt, hogy a bajnokságot hibátlan mutatóval vezető csapatunk egy újabb győzelemmel matematikailag is biztosítsa feljutását az NB I-be. Ennek szellemében ragyogóan kezdtük a találkozót,...
Az elődöntős párharc első mérkőzése gyorsan eldőlt, az első 10 perc után 18, a félidőben már 29 ponttal mentünk. Igazi erődemonstrációt tartottunk, a ZTE fáradtan, hatástalanul játszott, mi pedig mind védekezésben, mind támadásban leiskoláztuk őket. Az 1.negyed triplaváltásokkal indult, a vendégeknél...
2024.04.17 08:00
A legjobb négy közé jutásért tartó párharc második meccsén nem játszottunk jól, viszont nagyot küzdöttünk és már a félidőben kiépítettünk 14 pontos előnyt. Ezt követően csak a különbség volt a kérdés, így pénteken bejuthatunk az elődöntőbe. Az 1.negyedet Krivi zsákolása nyitotta, aztán egy...
Szabadidő
Kulturális intézmények
Sportolási lehetőségek
Disco, klub
Szabadulós játékok
Szerencsejáték
A Késmárk utcai sporttelep teniszpályái több évtizede Szombathely város részét képezik. A Savaria T.C. 1996-os megalapulásakor 6 pálya és egy egyszintes klubház ált a teniszt szeretők rendelkezésére. Jelenleg már 10 a nemzetközi szabvány szerint felújított teniszpályán és egy kétszintes minden igényt...
A szombathelyi Agrobio Classic Kick-box Club 2006-ban alakult Mayer Gábor vezetésével. Ezelőtt sportolóink egy másik egyesület színeiben edzettek és versenyeztek. Az Agrobio Classic Kick-box Club tagja a Magyar Kick-box Szövetségnek, így a WAKO-nak, a nemzetközi kick-box világszövetségnek is. Az egyesületen...
Hasznos
Szent Márton kártya
Menetrendek, taxi
Tourinform
Helyi rádiók
Szociális int. és bölcsődék
Egészségügy
Étel házhozszállítás
Bevásárlás, házhozszállítás
Bolt, Szupermarket
Nemzeti Dohányboltok
Bank automata
Magyar Posta
Hivatalok
Helyi hírportálok
Autószervíz
Gumijavító
Oktatás
08:00:00-19:00:00
2024 Máj
11
Falco KC - Szolnok
17
2024 Jún
01
Streetball verseny
2024 Ápr
15
Ki hitte volna? (12)
2024.02.19 (Hétfő), 08:00
A labdarúgó NB II. 21. fordulójában a Szombathelyi Haladás bár vezetett a listavezető Nyíregyháza vendégeként, végül 2-1-re kikapott.
Nyíregyháza Spartacus–Szombathelyi Haladás 2-1 (1-1). Balmazújváros, 400 néző, NB II.-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Katona.
Nyíregyháza Spartacus: Dala – Tamás (Vida, 46.), Alaxai, Gengeliczki – Farkas, Toma (Nagy B., 70.), Kesztyűs (Beke, 85.), Kovácsréti (Herjeczki, 58.) – Géresi, Nagy D. – Ramos (Novák, 58.). Edző: Timár Krisztián.
Szombathelyi Haladás: Pálfi – Erdei (Rétyi, 86.), Jagodics Ene, Tarján – Nyíri, Horváth R. (Beronja, 69.), Nyíri, Rácz (Szakály, 74.), Jancsó (Kelemen, 74.), Csernik – Pintér (Mohos, 69.). Edző: Aleksandar Jovic.
3. perc: Bal oldali szöglet után Alaxai hat méterről leadott fejesét Pálfi bravúrral védte.
9. perc: Erdei a saját térfeléről Ráczhoz ívelt, a csapatkapitány egy csel után 12 méterről lőtt, a labda a felső kapufáról a gólvonal mögé pattant (0-1).
17. perc: Hazai ellentámadás futott a pályán, Nagy Dominik kapott labdát, 15 méterről lőni akart, de a visszafutó Ene mentett – a labda azonban így a bal sarok felé vágódott, Pálfi bravúrral szögletre tolta Ene lövését.
29. perc: Farkas jobb oldali beadása után Alaxai fejelte el Pálfi elöl a labdát, Nagy szintén fejjel tovább bólintotta, Gengeliczki félfordulattal, nyolc méterről a léc alá lőtt (1-1).
30. perc: Tarján vett át hosszan egy átadást a saját térfelén, majd eltalálta a megugrani készülő Farkast – sárga lap. Miután a védőnek már volt egy sárgája, Katona kiállította a szombathelyi játékost.
59. perc: Jobb oldali szabadrúgás után a bevetődő Vida hét méterről, jobbal a bal sarokba lőtt (2-1).
64. perc: Ene hosszú átadását Horváth 12 méterről a kilépő kapus mellett, nagy helyzetből a jobb sarok mellé tekerte.
83. perc: Novák léc alá tartó fejesét tolta szögletre Pálfi.
90+2: Jobb oldali szöglet után az előrehúzódó Pálfi hat méteres lövését védte Dala.
Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, gyors támadásokat vezettek – igyekeztek minél hamarabb megszerezni a vezetést. A szombathelyiek nem csak védekeztek, néhány veszélyes támadást ők is vezettek. Majd Rácz találatával a vezetést is megszerezték a zöld-fehérek. Jó iramú, hullámzó volt a meccs, mindkét csapat nyíltsisakkal futballozott. Aztán csőstül jött a baj, kiegyenlített a Nyíregyháza, majd a középkezdés után Tarján Patrikot kiállította a játékvezető. A hazaiak nagy fölénybe kerültek, a vendégek beszorultak, a védekezésre összpontosítottak.
Szünet után a hazaiak domináltak az emberhátrányban futballozó vasiak ellen – és hamarosan a vezetést is megszerezték. A szombathelyiek azonban nem adták fel, de a szabolcsiak irányították a játékot és dolgoztak ki kisebb-nagyobb helyzeteket.
Az egy hét alatt harmadik bajnokiját játszó Haladás becsülettel küzdött, hajtott, de végül emberhátrányban nem sikerült a bravúr a listavezetőnél.
forrás: https://www.haladas.hu/
2024.04.15 08:00
Újabb sikerünkkel újabb lépést tettünk a veretlen bajnoki cím és az NB I-es feljutás felé.
A felhasználói élmény növeléséhez, weboldalunk sütiket használ. Bővebb információkért olvassa el az Adatkezelesi Tájékoztatónkat!