Szent Márton a középkortól fogva kedves személye volt a keresztényeknek és magyar őseinknek, ezért ünnepnapjához nagyon sok népszokás kapcsolódott. November 11-e a gazdasági év végére esett, és az egyházi év utolsó nagy ünnepének számított. Így nem véletlen, hogy jeles napnak tekintették. Márton püspök számtalan templom és sokféle foglalkozás patrónusa volt, ezért sok helyen megemlékeztek róla ünnepnapján.

Ha Márton napján, november 11-én hó esik, azt mondják: „Szent Márton fehér lovon érkezik”. Ez enyhe telet ígér. Ha nincs hó, akkor „barna lovon nyargalász”, és kemény tél várható.

Úgy tartják, ha Márton napján a lúd jégen áll, akkor karácsonykor vízben jár.

Legkésőbb Márton napjára behajtják az állatokat a legeltetésből. A pásztor „Szent Márton vesszejét” hozza a gazdának. Egészséget, bőséget és különösen jó állatszaporulatot kíván, valamint beszedi járandóságát.

Ha Márton napján mosnak, teregetnek, akkor majd állataik bőrét fogják kiteríteni.

Márton napján rétest szoktak sütni, hogy Márton is nyújtsa ki föléjük oltalmazó köpenyét.

Márton napjára kiforr az új bor. „Ekkor lesz a mustból bor.” Ezen a napon szokták megkóstolni az új termést.

„Aki Márton napján libát nem eszik, az egész évben éhezik.” A libasültből illett vinni a papnak, püspöknek is. A legkevesebb húsú részt, a farát küldték. Ezt „püspökfalat”-nak nevezik.

A céhes világ műhelyeiben Márton napjától gyújtanak lámpát, és fény mellett dolgoznak a tél végéig.

Szent Márton téli időben lován haladva egy didergő koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettévágta, a felét a koldusra terítette, aki a legenda szerint maga Jézus volt.