Szombathelyen született.. A budapesti műegyetemen 1922-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet, majd az elektrokémiai tanszéken volt tanársegéd 1923-26 között. 1926-ban lett a műszaki doktor Állami ösztöndíjasként 1926-28 között Berlinben, 1928-30 között Manchesterben folytatta kutatómunkáját. 1931-ben a szegedi Eötvös Loránd Kollégium igazgatójává nevezték ki és itt nyerte el magántanári képesítését is. 1938-47 között a budapesti műszaki egyetem fizikai-kémiai tanszékének nyilvános rendes tanára volt. 1947-ben - mint a Magyar Közösség tagját - a köztársaság elleni összeesküvés alaptalan vádjával letartóztatták, négy évre elítélték, és további két évre internálták.

A budapesti műegyetemen 1922-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet, majd az elektrokémiai tanszéken volt tanársegéd. 1926-ban lett a műszaki tudományok doktora Állami ösztöndíjasként Berlinben, és Manchesterben folytatta kutatómunkáját. 1931-ben lett a szegedi Eötvös Loránd Kollégium igazgatója és itt nyerte el magántanári képesítését. 1938-47 között a Budapesti Műszaki Egyetem fizikai-kémiai tanszékének tanára volt. 1947-ben a Magyar Közösség tagjai ellen kreált koncepciós perben, négy évre elítélték, és további két évre internálták. 1953-tól az Építéstudományi Intézet osztályvezetője, 1956-tól az MTA Központi Kémiai Kutató Intézet tudományos tanácsadója volt. A kémiai tudományok doktora címet 1957-ben szerezte meg. Tudományos és kutatómunkájának fő területe a szilikátok szerkezetének felderítése és rendszertana, a Bragg professzor mellett Angliában megkezdett munka folytatása volt. Hazatérése után folytatta kristályszerkezeti kutatásait, foglalkozott a beton optimális kötési viszonyaival és savállóságával is. Nevéhez fűződik a saválló beton és a mozaikparketta-ragasztó feltalálása. Az MTA-ból. 1948-ban kizárták, rehabilitálására 1989-ben került sor. 73 évesen hunyt el. A Náraiban lévő családi kriptájában helyezték örök nyugalomra. Emlékét Szombathelyen a Király utca 33. sz. hajdani lakóházán tábla örökíti meg