Szokás mondogatni: minden út Rómába vezet. És ez a mondás nemcsak a római korra vonatkozóan volt igaz, hanem – többek közt – a 18. századra is, megint. Persze akkor már nem a hatalmas világbirodalom központját, hanem a klasszikus antikvitás addig csak messziről, reprodukciókon csodált művészi örökségét kereste fel az északról jött utazó.  Angol, francia, német főnemesként, de akár nagypolgárként is szinte kötelező volt a grand tour, az Európa kiemelkedő jelentőségű kultúrtájain tett utazás. S mindennek a középpontjában – természetesen – Itália. A magánéleti és alkotói válsággal küzdő Goethe – főleg a Werthernek köszönhetően – már szerte Európában elismert író, amikor 1786-ban, szinte szökve, itáliai útjára indul – s vele együtt útjára indul a weimari klasszika is. Karlsbadból a Brenneren át vezet Goethe útja, majd a Garda-tó vizén csónakkal átkelve lép velencei területre. A lagúnák városát elhagyva Toszkána és Umbria városai következnek, majd hosszabb római tartózkodás után Nápoly és Szicília. És nyilván, nem az az érdekes, hogy mit látott Goethe Itáliában, hanem az, hogy hogyan. Hiszen – Szerb Antallal szólva – ő volt Goethe.

A sétát vezeti: Simon Gábor tárlatvezető